pastorals poetica

Vannak ugyebár a vesszőparipáim. Van jópár. Egész népes kis ménes toporzékol, majd kirúgják az istállóm falát...

Három vagy négy éve próbálok egy témát bepasszírozni a lelkészi munkaközösség előadásai közé, ha nem is az országos, de legalább a megyei ülésekre. Mivel teljes az ellenállás, a kudarcom, ezennel feladom, és a rám jellemző egoista módon én magam dolgozom fel. Neked meg végig kell olvasnod.

A probléma megfogalmazása egy (pár) egyszerű kérdéssel megfogalmazható: Mit jelent egy vallás/egyház/felekezet/gyülekezet sikere? Kicsit továbbmenve: Lehet-e itt sikerről beszélni, lehet-e egyáltalán ezt a 'siker' szót használni egyházi értelemben? Ha igen, akkor miben áll ez a siker? Min mérhető a siker?

Persze kapásból megvan a sztenderd válasz, az egyházainknak is ez válasza: Statisztika! Yey! A gyönyörű statisztika. Mi magunk is szépen beküldjük minden januárban a gyülekezeti adatokat, az istentiszteleteken és hittanórákon résztvevők számát, az úrvacsorázókat is megszámoljuk, keresztelés, konfirmáció, esketés és temetés, mind csinos létszámokká redukálódik. És ehhez hozzájön a még keményebb számadat: a bevétel, a kiadás, a banki tartalék és a költségvetés világa. Na, ez alapján aztán könnyen kristálytiszta, hogy hol robotol legtöbbet a Szentlélek... Most már valami netes felületen megy mindez, és nem tudom, de úgy képzelem, hogy a program biztos képes gombnyomásra szép színes grafikonokat készíteni. Ott aztán feketén fehéren kitűnik, hogy hol van siker és hol kudarc. Vezetőink morfondírozhatnak az adatokon. A számokból és grafikonokból aztán pedig valami felismerhetetlen hajtásokat, kacsokat és leveleket hozó stratégia kel ki.

Este, amikor a püspök bácsik végre nyugovóra térnek az ágyikójukban, akkor arról álmodnak, hogy holnap vasárnap van, és a templomokba csak jönnek az emberek, sorban, egymásután, a kis faluban és a fővárosban egyaránt, csak jönnek és jönnek, már csurig minden pad, már az állóhelyek is tele emberekkel, a templomfalak szétfeszülnek, óriási a lelkes tülekedés, végén már egymás hegyén hátán mindenki, az ablakokon folynak ki az emberek (world war z), varázsütésre bővíteni kell a templomokat, új karzatok, mellékhajó, kihangosított gyülekezeti termek nőnek ki a földből, és az emberek csak jönnek és jönnek egyre többen, szomjasak és vágyakoznak, és csak nálunk találhatnak enyhülést...

Mind tudjuk jól, hogy ez megoldható. Ha statisztika az életcél, egy egyszerű, egymondatos elvet követve bárhol, bármely gyülekezet lélekszáma látványosan felpumpálható: Csak azt mondd, amit az emberek hallani akarnak! Amit jó hallani. És ez nem feltétlen csak direkt szembedicsérést jelent (azért nagyrészt azt), ez komoly igényfelmérést, reklám-managementet, szolgáltatási profizmust...

És ez a szemlélet nem csak kisegyházaknál, szektáknál, hanem a történelmi egyházaknál is felüti a fejét. Jópáran gondolják azt, hogy a mi dolgunk a emberekben jelentkező vallásos igény kielégítése. Szolgáltató iparágazat vagyunk, a feladatunk, hogy csúcsszínvonalon biztosítsuk azt a szolgáltatási palettát, ami az állampolgárok vallásos elvárásaihoz legtökéletesebben illeszkedik. Végülis az emberek fizetnek, a pénzükért kapják meg azt, amit akarnak. És ez visszafele is igaz, ha tényleg azt kapják, akkor majd tejelnek is bőven. A rendszerváltás óta csak ezt hallgatom, hogy a 21. század lelkészének milyen profi menedzsernek kell lennie. (Mi, kontemplatívak megszívtuk, száz éve volt ránk utoljára szükség, de az sem biztos...) Ezt a céget csak így lehet/kell működtetni, a sikere pedig csodásan ragyog majd a statisztikák számértékei túlvilági fényének csillogásában.

És ennek a sikernek nyilvánvalóan a lelkész a kulcsfigurája. Ha nem dől a profit, akkor le kell váltani az alkalmatlan ügyvezető igazgatót. Ha meg dől és özönlenek az emberek, akkor bebizonyosodott, hogy a vezetőnk Istentől küldött szent ember, a feje fölött a Szentlélek galambja repked - pünkösdi lángba borulva, mert akkor már hadd szóljon! (Így készül az a bizonyos repülő sültgalamb?...)

"Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé." Jn 6,66 (hú, már az igehely is ördögi...) Héló! Ez meg hogy van? Hogy lehet? Az Isten Fia micsoda statisztikát termel? Hát ha van tökéletes gyülekezeti lelkész, akkor az nem maga Jézus, az Isten Fia, Isten maga? Akkor ez hogy történhet? Jézus épp megbukik homiletikából meg gyülekezet építésből? Az egyház sikerének mérlegelése szempontjából nem állandósult virágvasárnappá kéne lennie a jézusi karriernek? Nem kéne az Isten közvetlen szavára mindenkinek, kivétel nélkül, azonnal megtérnie, nem csak a vámszedőnek, de minden farizeusnak, főpapnak, Heródesnek és Pilátusnak, sőt magának a római császárnak is? Nem úgy kéne végződnie a sztorinak, hogy a rendkívül taszító kereszt helyett valami csodálatos, gigantikus stadiont építenek fel az emberek, ahova befér az egész emberiség, és egy hatalmas karizmatikus fesztiválon együtt hallgatjuk és dicsőítjük az Urat?

Önmagában csak az, hogy nem így alakul az evangéliumok története, óriási gyülekezetépítési, egyházvezetési, egyházpolitikai problémákat vet fel. Mert nagyon nem így alakul. Sőt, inkább ellenkezőleg. Nem csak világi, hanem egyházi, lelkipásztori szempontból is óriási kudarctörténet a kereszt. Csak a teológia tud ebből valahogy sikert kovácsolni...

Persze Jézus nem követte a nagy elvet, számára nem volt szempont, hogy azt mondja, amit az emberek szívesen hallanak. De akkor is. Ha Jézusnak nem ment mindig a szép statisztika, akkor nekem hogyan mehetne? Persze ott van az ötezer ember (ami valójában inkább tizenötezer), de aztán hová lesznek? Hol vannak az élő, zakatoló gyülekezetek?

Félreértés ne essék, a nagy létszám, a szép bevétel nem rossz dolog egy gyülekezetben, sőt remek. De ez egyszerűen nem lehet a célkitűzés! Se a konkrét lelkészi munka, sem az egyházvezetés számára.

A statisztika szerintem nem lehet a siker mércéje, semmilyen szempontból. Remélem mondanom sem kell, hogy negatívan sem! Kiürülő templom, elhaló gyülekezet, ne adj Isten felfüggesztett, az egyházból kirúgott lelkész helyzete önmagában megint csak nem igazolja, hogy az illető jó úton járt. A keresztre feszítés önmagában nem jelenti, hogy minden rossz sorsra jutott ember Krisztus. És egy másik vesszőparipámat is hagy vezessem ide a kantárjánál fogva: A rossz statisztika egyházvezetési szinten sem igazolja a kudarcokat, mint például az értelmét vesztett vasárnapi istentiszteleti rendszert, ami szenvedés a gyülekezetnek, szenvedés a lelkésznek, de csak azért is erőltetjük, sőt egyre jobban konzerváljuk...



Nos, itt abba is hagyhatnám (tudom, ideje lenne), de a nagy dekonstrukció után mégis megpróbálkoznék valami építő jellegűvel is. Ha statisztikának nincs összefüggése a sikerrel, akkor mégis mi alapján lehetne ezt mérni? Mert szerintem igenis lehet és szabad sikerről beszélni. Miért? Ez most iszonyatos nagyképű lesz, tényleg szégyellem magam érte, hogy kimondom: Mert jó lelkész vagyok és jó gyülekezeteket építettem. Úgy látom. Persze ezt mindenki elmondja magáról és ez talán rendben is van. Azt hiszem Prince mondta egy riportban, hogy a kedvenc zenéje a saját zenéje. Szerintem ezzel nincs is semmi gond a művészek esetében, nyilván olyat alkotsz, ami neked magadnak a lehető leginkább tetszik. És kell is, hogy igazi örömmel töltsön el a saját alkotásod. Talán valahogy így van ez velünk lelkészekkel is.

Szóval van három alternatívám a statisztika alapú siker-mérce helyett. Siker alatt pedig csak annyit értek, hogy igenis van olyan, hogy jó gyülekezet, jó közösség.

Az első a hagyományosan kegyes kifejezés: Jó gyülekezet az, ahol a tagok átadták életüket Jézusnak. Komolyan gondolom. Ez nagyon fontos és szép dolog. Ez az egyik legszebb emberi különlegességünk, a képességünk, hogy elváljunk önmagunktól. Csak az ember képes rá, hogy külső nézőpontból tekintsen önmagára. A kenózis krisztusi tette igazi csoda. Fontos és szép.

De rejtőzik ebben egy komoly csapda. Mert mit jelent mindez a gyakorlatban? Sajnos számtalan esetben azt látom, hogy az emberek a lelkésznek, a papnak, a prófétának, a gurunak, a vezetőnek, netán valami reklámszlogenné csupaszított vezérelvnek a kezébe teszik le az életüket. Ez pedig tragédia. Így jön létre az egyformán bégető birkanyáj, az agymosott zombik falkája, ahol nem szabad kérdezni, nem szabad gondolkodni és főleg nem szabad különbözni egymástól. A vezér mindent tud, minden válasz a birtokában van, csak vakon követni kell, és végül azt tehet az életemmel, amit akar...

Szóval Jézus tényleg csak Jézus legyen. A te Jézusod.

A második lehetséges mérce a Krisztus követők őskeresztény jellemzése: Lám, mennyire szeretik egymást! Szeretném hinni, hogy nem csak szlogen, hogy a kereszténység a szeretet vallása. Az én hitemben biztosan központi helyet foglal el a szeretet, annak minden fontos teológiai folyományával együtt - kooperáció elmélet, szociális érzékenység, környezettudatosság, stb. És ez valami olyan dolog, ami tényleg nagyon tud látszani egy közösségen. Látványos.

Itt is van egy nehéz csapda. Könnyen lesz ebből a nagy gyülekezeti szeretetből látványosság, csupán csak látszat. Ismerek olyan közösségeket, ahol mindenki arcára oda van festve a bűbájos mosoly, versenyben megy az édeskedés egymással, de valójában egy kanál vízben képesek lennének megfojtani egymást. A szeretet látszata ügyesen fenntartható mesterséges módszerekkel, de az egész csak meszelt sír, profi reklámkampány, hiteltelen színjáték, ha nem jut belőle semmi a szív mélyéig.

Szóval a szeretet csak akkor igazi mérték, ha a szív mélyéről tud fakadni.

A harmadik lehetőség az én saját elképzelésem, egyfajta lelkészi ars poeticám. A tudatosság útja? Mondjuk. Sosem gondoltam, hogy nekem válaszokat kéne adnom, viszont annál komolyabban vettem a kérdezést. Kizökkenteni az embereket a világ készen kapott mintázataiból. Akkor éreztem úgy, hogy jól végzem ezt a rám bízott szolgálatot, amikor olyan embereket láttam magam körül, akik hajlandóak voltak elindulni egy olyan tudatos úton, ahol képesek feltenni maguknak a létezés nagy alapkérdéseit: Mi a jó és a rossz? Mi az életem értelme? Hol a helyem, mi a dolgom ebben a világban? Honnan jövök és merre tartok? Sosem akartam válaszokat biztosítani, de mindig ott voltam, hogy segítsek benne, hogy maguk találjanak válaszokat.

Elégedettséget éreztem, amikor azt láttam, hogy a gyülekezetemben az emberek képesek felelős döntéseket hozni és vállalni is értük a felelősséget. Amikor azt éreztem, hogy meg tudjuk látni magunkban és főleg a másikban a különlegességet, a megismételhetetlen értékeket. Felfűt minket egymás megismerésének izgalma. Sőt nyugodtan lehet akár lelkesedni is egymásért. Pont a különbözőségeink, sokszínűségünk miatt tudunk így erős közösséggé válni, ahol valamiben mindenki a legjobb, a többiek pedig akkor ott mosolyogva rá tudják bízni magunkat. És akkor egy olyan jó kis gyülekezet alakul ki, akik ezen a rögös életúton szépen egymás kezét fogva, egymást támogatva, erősítve tudnak előre menni. És itt egyáltalán nem a mennyországba menetelésről beszélek. Hanem a mindennapok gondjairól, küzdelmeiről, nagyon is konkrétan a földi életünkről.

Természetesen ez a nagy kézfogás, együtt kirándulás úgy az igazi, - giccsesen hangzik, de komolyan gondolom, - ha Jézus maga is ott van közöttünk, ő is fogja a kezünk, az ő kezét is foghatjuk. Igen, azt hiszem, ezt tudom sikernek hívni lelkészként.

Most így gondolom. Veresegyház, 2014. augusztus 4.




-----------------------------------------------
Hozzászólások (fikció):

Tisztelt Szerző Úr!

Szánalmasnak tartom a fenti hosszú írását, amivel csak azt bizonyítja, hogy a szegény olvasók türelmét és idegeit próbára téve mennyi mellébeszéléssel igyekszik elkendőzni a nyilvánvaló valóságot. A siralmas egyházi karrierjére, jogos mellőzöttségére, népszerűtlenségére lehetetlenség ilyen okoskodásokkal mentséget találni. Szánalmas, amikor emberek azzal akarják a saját kudarcaikat jó színben feltüntetni, hogy azokat szidják, akik ténylegesen látványos eredményeket tudnak felmutatni. Inkább tanulnia kéne tőlünk, hogy hogyan kell ezt jól csinálni. Mert a számok tényleg nem hazudnak. Nekem nincs mit magyaráznom, a tények (számadatok és költségvetés) beszél helyettem. Szíves figyelmébe ajánlom a gyülekezeti újságunkat, amiből megtudhatja, a pontos tényeket, ami megmutatja az én gyülekezetem sikerét.

A mi Istenünk a legerősebb vár!

Egy Tényleg Jó Lelkész

zakkanthőségfekete

Reggel kinézek az ablakon, okkély, fincsi, fülledt hőség, sima negyven fok, tombol a tombola nyár.

Akkor öltözzünk fel. Fekete cipő, fekete zokni, fekete farmer, fekete ing a ruházatom mára. Csak szerényen...

Mivel ez így nem elég, a nap folyamán még háromszor, egy-egy órára felveszek egy földig érő koromfekete kabátot. Hadd szóljon!

Éééértelmes??